2014. január 6., hétfő

kivansagok, fogadalmak

Tettel fogadalmat 2014-re?

A karacsonyi szunetben kicsit elnagyoltam a mozgast. Szerencsere nem vagtam sarokba, de nem tartottam az eloirt menetrendet 100%-ban. Ez azt jelenti, hogy a heti 5 edzes helyett egyik heten harmat, a masikon negyet csinaltam. Sajat szabalyaim szerint a heti harom nem tekintheto teljesitesnek, uh azt a hetet ujra kezdtem, addig nincs pipa mellette, amig tisztessegesen meg nem csinalom.
Furcsa ez, egyfajta fuggoseg valahol. Nagyon tudta mardosni a lelkemet minden falat bejgli. Nem ugralok a merlegre tovabbra sem, ha nem csak kozvetve vettuk volna, vernem is a fejem a falba, h mennyire folosleges volt..., de az biztos, h otthon hamarabb beugrik egy kis nasi, amik a zug falatok. Nem azert mert feltetlenul titokban esszuk, hanem mert olyan kis jartamban-keltemben beragom, es szinte nem is tudatosul bennem, h megettem. Nincs ezzel sem baj, csak figyelni kell ra.
Itt az uj mottom az uj evre.
ennyi :)
Most, h tegnap veget ert a karacsonyi szunet, a munka es szabadido egyensulyat is ujra kell hangolni, bar az jol mukodott, ami a szunet elott kialakult. Maris azon agyalok, h ha vegere erek ennek a programnak, akkor mivel folytatom majd. Vagy ugyanezt csinalom ujra szigoruan papirforma szerint, vagy az  insanity-t, ami elso meglatasomra ugyanez pepitaban, de talan pici valtozatossag volna. Nagyon igeretesen beach body az oldaluk cime, marketingbol jeles. :)

Nem is tettem deklaralt fogadalmat, maskor par dolgot szoktam azert, ha mashogy nem, hat magamban. Tegnap este kicsit el is gondolkodtam ezen, kellenek e ezek a fogadalmak, segitenek e barmiben, vagy folosleges szokas januar elejen, mint a hirtelen matol sportolni fogok, es legalabb harom napig tartom is?
Nem tudom.
Szemelyisegtol (is) fugg.

A minap olvastam arrol, hogy ev elejen erdemes kesziteni egy `wish-board-ot`, ami egyfajta vizualizalt kivansaglista. Eleg egyszeru a dolog, at kell gondolni mindazokat, amit szeretnenk az adott evre (abszolut merjunk nagyot almodni elven is akar), es az azokat megformalo, vagy arra a dologra utalo kepeket, szavakat, barmit tegyuk fel egy helyre, ami lehet barmi, ahol szem elott vannak nap, mint nap. Nem is tudom, szerintem a pszichologiajabol adodoan biztosan van inspiralo hatasa, bar talan az ellenkezojet is okozhatja, ha honapok elteltevel meg mindig csak tavoli cel az osszes gondolat. Nyilvan erdemes kisebb lepeseket is belerakni, nem pusztan a parti hazat nagy terasszal :))

Ha mondjuk abbol indulok ki, h szamos MLM rendszerben mukodo ertekesitesi mehanizmusa mogott all valami hasonlo, akkor biztosan mukodik valamelyest. Meg Mo-on par eve voltunk Forever Living eloadason (aloe veras cuccok), ott is hasonloan nyomultak, h hogyan lehetsz rem gazdag csak akarni kell. Nos szamomra az a vilag nem eppen testhezallo, bar a termekeik jotekony hatasat nem vitatom, mai napig az Aloe First-ot prickoljuk ha valami serules van, faj a fulunk, torkunk, alap cucc  a haztartasban.
Raadasul kozvetve megismertunk anno egy sielesen egy hazaspart, ahol anyu orvos volt, ugy szallt be a dologba, majd hagyott fel a praktizalassal, es mar valami uber gyemant-rubint tudomisen milyen fokozatnal jartak. Ennek ellenere nem szegyelltek egyik even karacsony elott par nappal rank telefonalni, h rendeljunk mar ugyan valamit, mert epp egy kicsi hianyzik abbol, h elerjek az akarmilyen szintet. Nos, lehet, h ezert is tartanak ott, ahol, en biztos nem tudtam volna ilyen hivasokat csinalni :) Nem haragudtam rajuk, emellett helyes emberek voltak, csak bennem mindig ott motoszkal az ilyenek kedvessege mogott, h mindjart el akar adni valamit nekem...

Na de visszakanyarodva a fogadalmakhoz es elhatarozasokhoz.
En meg gondolkodom egy ilyen kivansaglistan, allitolag sok inspiraciot is ad. Vicces lesz az enyem  a kozepen egy nagy H&M uzlettel :)) Iden nyitnak Melbourne-ben, talan eljutok oda valamikor, es remelem, h nem arazzak majd indokolatlanul tul, mint itt annyi minden mast, hisz a koncepciojuk epp az ellenkezoje volna a vilag tobbi reszen...

Eszti blogjan lattam egy masik szuper megkozelitest az ujevi fogadalmak vonatkozasaban. Semmi konkret es megis mukodhet, kb minden benne van, ami testnek-leleknek jol johet.
Forrás: http://sarahdawndesigns.blogspot.hu/

Es ha meg nem volna eleg, meg mindig kovetheted az almaidat szep csendben is :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...