2013. november 7., csütörtök

teljes káosz


Az IKEA a szívem csücske, nincs mit tenni. Magyarországon is az volt, itt is nagyon szeretem. Ötletes, kreatív, színes, vidám élettel teli, praktikus, elérhető. Ugyanezek ellentétére is van persze példa, de kit érdekel amíg a szerethető része megvan.
Őszinte leszek, nekem nem igazán jöttek be a helyi bútorbolt-alternatívák. Sem stílusban sem kivitelezésben. Vagyis pontosítok, azokra igaz ez, aki elérhető áron kínálják a portékájukat. Hazudnék, ha azt állítanám, h a Harvey Norman -ban nem tudnék kedvemre válogatni, csak többezer dollárért mérik a dolgaikat. Sebaj.

Szóval IKEA. Néha beiktatjuk egy-egy szomabt délelőtti programnak, szétnézünk, pár apróságot felkapunk, és a végén egy ebéddel zárjuk a látogatást. A Muki már nagyon várta, h végre bemehessen a gyerekmegőrzőbe ő is, és ott játszhasson, ennek ugye 3 éves kor volt a küszöbe. Legutóbb tényleg csak gyors rohanásban voltunk, és nagyon hosszú sor állt a játszóháznál, úh kihagytuk, talán legközelebb ki tudja próbálni. Nagyon nem is akarom magára hagyni, hátha mégsem jön be neki, bár ilyen szituációkat jól kezel :)

Az biztos, h idén először csalódtam az új katalógus tartalmát illetően. Máskor napokig tudtam nézegetni, olvasgatni, vizualizálni a látottakat, és átforgatni a saját környezetünkbe. Ez idén nem volt ekkora flash nekem. Kicsit szocreálra vették a figurát, ami lehet, hogy csak nekünk az, hisz errefelé nemigen ismerős az a stílus, de számomra jelentős mértékben visszaköszön az a korszak a látottak alapján.

Ilyentájban kezd a fejünkben borulni kicsit a rend, amikor novemberben már 30 fokok fölött is járunk, és a boltokban egyre többféle módon integet a karácsonyi készülődés. Volt már őszi húsvétunk, nem rázott meg, hisz az otthoni tavaszt idéző (vagy jobb) időjárásban telik. A nyári hónapokként ismert június-július-augusztus télként való megélése sem annyira durva, mert a klasszikus téltől távol van az itteni.

Beach chairs in different colours standing on a sunny beachSzámomra ez a novemberi nyár, és nyári karácsony talán a legfrurcsább a "fejjel-lefelé világból".  Olyan vicces, h az IKEA sem tud egy témára hangolódni szegényeknek fel van adva a lecke :)
Egyrészt próbálják a nyár összes velejáróját lakberendezésbe forgatni, és kínálni a kerti partik hangulatától a starndfelszerelésen át mindent, majd arréb sétálva ott áll a karácsonyfa és megannyi arany-piros-zöld és ezüst kiegészítő, csomagolóanyag, gyertyák, hóemberek és rénszarvasok.

Presents wrapped in gift wrap with different patterns
Persze nem olyan elképesztően nehéz ezt átélni, de furcsa. Bizonyára még egy darabig az is lesz.

Az biztos, hogy a nyár betörésével egyre erősödik  a karácsonyi készülődés, mindenhol nyomják már az ötleteket, a karácsonyi recepteket, és minden áruház nyomtatott katalógusából 3-4 oldal már a karácsonynak van szentelve.

Az elmúlt három napban ehhez itt volt 30-35 fok, és az aktuális postaládás magazinokat úgy lapozgattam a nappaliban, hogy közben a légkondi finoman legyezgette a kezemben mindet....


Hétvégén pedig már karácsonyi felvonulás lesz a városban.
Jajj, teljes káosz :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...