2013. július 24., szerda

kis-színes-csokor

Rég írtam apróságokról, most eszembe jutott néhány, úgyhogy teret engedek nekik :)

Képeslap:

Ahogyan a nyomtatott könyv is a szívem csücske, maradi dolog vagy sem, úgy a képeslapokat is nagyon kedvelem. Kicsit sajnálom, h leáldozóban van nekik, pedig olyan izgi volt egy-egy nyaralóhelyen beszerezni a képeslapokat, majd néhány gondolattal a hátukon útnak indítani a családhoz. Kicsit facebook utnérzés, nem? Jó sokan láthatták, olvashatták már akkor is, h ki hol járt, és ott jó az idő, és minden nagyon szép :)
képeslap hátoldala
Aztán néha előbb tértünk haza, mint egy kóbor képeslap, de a következő érkeztéig kitüntetett helyeken vigyorogtak vissza ránk :)
Emlékszem, hogy gyerekkoromban karácsony előtt enyém volt a kitüntető feladat, hogy megírhassam a képeslapokat szerte a rokonság számára, amit aztán mindenki aláírt. Húsvétkor ugyanígy. Nosztalgikus, de szerethető dolog ez, na.
A minap kaptam egy képeslapot.
A fogászattól, ahol tavasszal ősszel jártam. Vicces és szokatlan, h ilyet küldenek, de tetszett :)
Tulajdonképpen fel is hívhattak volna, de nem, ehelyett küldtek egy ilyen emlékeztetőt. És még macskás is, szóval telitalálat! :)
Mondjuk azt nem tudhatják nyilván, h doktor Tamás májusban szépen elvégezte mindazt, amit most ők szeretnének.

A házunkban jelenleg nincs túl sok szobanövény. Mondjuk gyors fejszámolást követően megállapíthatom, h pontosan egy darab van. Volt egy mikulásvirágom is korábban, de a karácsony elmúltát nem tudta sokáig tolerálni.
Valamikor pár hónapja vettem az Ikeában egy orchideát. Újfent, bár itt AU-ban ez volt az első. Gyönyörű virágnak tartom, és szívem szerint jó sokat tartanék belőle a ház minden pontján. Szépen virágzott, majd ahogy lenni szokott, lepotyogtak a virágai. Nos, minden eddigi történetem itt ért véhet az orchideákkal, mert valahogy sosem virágzott újra. Vagy kiszáradtak, vagy kirohadtak a túlöntözéstől, de nem találtam nekik egyensúlyi állapotot sosem. Amikor hazautaztunk a ház kulcsát és az akkor már majdnem kóró növénykét is a szomszédokra, Robertékre bíztuk. Nagyon vicces volt, amikor visszatértünk, és hozta át a kaspót, amiből egy abszolút élettelennek látszó már tagadhatatlanul kóró ágaskodott, de nagy mosollyal közölte Robert, h ne aggódjak, él a növény :) És tényleg. Nem sokkal azután bimbók hada sorakozott a z ágain, és szemlátomást nőttek. Benivel nap-mint nap figyeltük a változást.
Aztán tegnap kinyílt az első hatalmas bimbó, és gyönyörűen virágzik hamarosan az egész.
Hatlamas áttörést értem el a gondozása terén.
Kikísérleteztem ugyanis két fontos összetevőt a sikerhez:
1. több költöztetés után a fürdőszobában lakik most télen, ahová gyönyörűen besüt a nap, de este sincs hideg, mert ott is van fűtés, plusz pára fürdés után, amit kedvel.
2. Vigyázat, ez nagyon tudományos lesz:
Öntözésügyileg nem akartam bakot lőni újra, és újrahasznosítássalegybekötve megtaláltam a tökéletes öntöző eszközömet. Egy Nivea dezodor (lila színű) kupakjával öntözöm. Pontosan heti 2x, és pontosan 2 kupak/ alkalom.
Szerintetek tízes skálán mennyire volt vicces Robertéknek az "öntözőt" is odaadnunk a virággal együtt? :)


(nem) sújt az adó
Adózni itt is kell, nincs mese. Az adóév június 30-án zárult, és júli 1-jén indul az új pénzügyi év. Ez szerintem okos megoldás, emlékszem, hogy a naptári évvégén mit szívtunk a leltárok és egyebek miatt anno a cégnél.
Ezen okból kiindulva (új pénzügyi év) az állásajánlatok is ilyenkor kezdenek el szaporodni a piacon, hisz új budget-ek nyílnak. Szóval időzítésre mindenképp a mostani és következő hónapok a legalkalmasabbak, semmiképp nem a január-június közötti.
Na de kis érdekesség. magyarországon ugye adóbevallás néven fut mindez. Itt tax return, azaz adóvisszatérítés. Mennyire más a gyerek fekvése, ugye? Körülbelül ez a két véglet jellemző az összes kapcsolódó dologra is. Nálunk még csak Laca adózott az elmúlt időszakban, így Ő adott be tax return kérelmet. Namost, simán megcsinálta könyvelői segítség nélkül elsőre...Ráadásul 9 nappal a beadást követően számlánkon volt a visszatérített összeg. (egyébként ha valaki mégis könyvelvel csináltatja, érdekesség, hogy nem kell érte külön fizetni, hanem a visszatérített összegből kapja meg a könyvelő). Ez már közel van a poháralátéthez, azt kell mondjam.
A munka világába való visszatérésem kapcsán nyitnom kellett super (itteni nyugdíj) számlát.
Ezt webes felületen kb 5 perc alatt néhány kattintással meg tudtuk tenni. Nem kellett hozzá a fél életünket papíralapon bennyújtani és személyesen igazolni mindazt, amit az igazolás igazolása tartalmaz.
A bankból aztán megkerestek, hogy megcsinálják a számlavezető bankomnál is amit kell, ha szeretném. Ők. helyettem. Csak azonostísam be magam telefonon. Ez kb 3 kérdés megválaszolásával 2 perc alatt lezajlott. Mindeközben persze halál udvariasak, segítőkészek voltak. Jajj, de nagyon más ez itt.
Lényeg a lényeg, ügyintézés szempontjából abszolút paradicsomi állapotok vannak, ezt tartom továbbra is.

Közben megérkezett a családba Hunyadi Eszter (aka Hyunday Excel) is, a második számú autó. Egy kocsibeállóval arrébb lakott eddig, úgyhogy ismeri a környéket. Kicsit megkopott már  a fénye, de pörgős kis kocsi, és a kéziváltós mivolta miatt egyelőre Laca jár vele.

Ráadásul az elmúlt napok esőzései után újra süt a nap hétágra, szóval mi kell még?

1 megjegyzés:

  1. A képeslap a világon az egyik legeslegjobb dolog :) Én 24et adtam fel, mikor kint voltunk, néztek is a postán kicsit furán :D Imádok képeslapot írni, mindig szoktam is, bárhol járunk, és ugyanezt kérem ismerősöktől :)

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...