2013. március 1., péntek

az első őszi :)

Hú kicsit elmaradtam az írással, pedig szorgosan jegyzem magamnak mindig a témákat, szóval abból nem fogytam ki, csak időjátékos vagyok most kicsit.
A két napos irodai aktivitásom ugye fél napként indult, és a maradék az jó volt arra, h kicsit behozzam a lemaradásaimat, vagyis írjak ide, ha akarok, közben főzzek, takarítsak, vagy sportoljak. Sarika a bébivel dolgozó kolléga azonban némileg átírta a napjaimat, vagyis mióta ő is ott van, már nem fél nap a fél nap. Ez egyrészről jó, mert kezdek tényleg sokféle dologba belejönni, arról nem is beszélve, h 6-7 óra intenzív angol kommunikáció az irdodában az priceless. Cserébe azonbn épp, h beessek haza, és egy szusszanás után indulhatok is Benjiért. Ez most egyébként jó így nekem, tetszik, csak a picit kényelmesebb ritmust át kell alakítani a jelen menetrendünkhöz, ennyi :))

Volt pedig februárban egy féléves Ausztrál fordulónk is, épp egy hete volt kerek 6 hónapja, h itt vagyunk. Gyirsan eltelt, iszonyú tempóban, azt is mondhatom,és nem is eredménytelenül, aminek mementója minden megírt bejegyzésem, és a tengernyi fotónk. A boldogság, amit érzünk, és mindazok a pillanatok, amit csak itt élhettünk meg.
Most összefoglalóba nem kezdek, úgyis született pár éves beszámoló két blogon is, azok azért jól összefogják a lényeget minden tekintetben.

Ági barátnőm azonban megédesítette a féléves fordulót azzal, h felemlegetett nekünk egy ausztrál filmet, amiről valahogy még sosem beszéltünk, és hiába volt a hosszas és kiterjedt alapos aus kutatómunka mögöttünk, úgy sem bukkantunk erre a filmre. Ez pedig nem más, mint a Castle, vagyis The Castle (na nem az a bizonyos nyomozós írós detektíves sorozat), hanem egy ízig-vérig ozzi film.
Ezt bizony látnia kell mindenkinek, aki kicsit is vonzódik ahhoz, ami ausztrál. Kultikus darab, a nyelvezetével, a stílusával, a gondolkodásmóddal, amit közvetít, és mindeközben igazán szórakoztató. Ízelítő a dialektusból, amit hallhatunk itt nap, mint nap, és mindenből, ami a helyieket meghatározza. Nyilván a filmes eszköztárral élve, és azzal ízesítve vagy túlozva olykor. Mi ezzel a filmmel ünnepeltünk :))) és szerettük nagyon.



Az égi csatornákon beszerezhető, hátha nem csak nekünk volt újdonság.

Közben meg március lett,és az időjárás is picit ősziesre fordult a napokban, vagyis nincs most forróság, és kétszer is esett a héten (ez nagy szó!) :). nincs még vége a nyárnak, de furcsa állapot megint az agyamnak, hogy míg otthon minden azzal van tele, hogy jön a tavasz, megújulás, miegymás, addig itt meg az őszi kampányolás zajlik. A húsvétot őszi köntösben nem is tudom még hová tenni, az biztos, h a kereskedelem rázoomolt a témára, végtelen számú csokinyula és csokitojásos megoldásokat látok mindenhol. Valentin nap óta nem is volt semmi topic, amire rá lehetett volna ugrani, te jó ég :))


9 megjegyzés:

  1. :)
    A kedvenc ausztrál filmem, ízig-vérig ozzi :) Jó róla a wikis cikk is, amit belinkeltél; ezen a részen jót vigyorogtam:

    "In January 2011, 3491 Maintongoon Road, Bonnie Doon was listed for sale. The property appeared in the film as the Kerrigan family holiday house. The property's real estate agent reported that many people called and after requesting the vendor's asking price, replied with a quote from the movie: "Tell him he's dreamin'." :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márk mesélte, hogy múlt héten a céges továbbképzésen egyik nap a slide show-ban egyszer csak a Castle-ből az ügyvéd, Dennis Denuto bamba képe volt látható, alatta a tipikus "the vibe of the thing"-es dumával.. :D :D
      Hát igen, a "The Castle" igazi kultuszfilm; szerintem nincs ozzi, aki legalább 1x ne látta volna :) Én minden évben megnézem legalább 1x; szerintem hatalmas! :)

      Törlés
    2. :) as seen on TV, ahogy a végén az iroda ajtaja mellett is áll :))

      Törlés
  2. Boldog féléves évfordulót!! :) :*

    VálaszTörlés
  3. Gratulalok en is a feleves merfoldkohoz!
    Nezzetek meg a Red Dogot is, ha meg nem lattatok volna, az is remek film!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Judit, és a film tippet is, ezt sem ismertük. Belenéztem a leírásba, és már abba belehaltam, úh ezt még nem volt lelkem megnézni, végtelenül elszomorítanak az állatos filmek, pláne, ha nehéz a sorsuk :(

      Törlés
    2. nyugodtan nézd meg, mi már láttuk, jó kis film! nincs benne semmi állatosan nyomasztó, inkább megható a vége :)

      Törlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...