2013. február 26., kedd

Változások AU-szerte jogsi ügyben


'Experienced Driver' recognition
South Australia also recognises driver experience from the following countries:

Bulgaria    Cyprus    Czech Republic    Estonia    Hong Kong    Hungary    Latvia    Lithuania    Poland  
Republic of Korea    Romania    Slovakia    Slovenia    South Africa    Taiwan  

A person aged 25 years or older with a driver's licence from one of these countries is treated the same as someone who holds a licence from a recognised country and is not required to undertake any driving tests.

If you are aged under 25 years and hold a licence from a country where "driver experience" is recognised, you will be required to pass a theory and practical driving test in order to obtain a South Australian driver's licence.

Refer to the "Non-recognised overseas licence" topic below for details on this process. 


SA driving licence szabályait illesztettem be ide, mert számunkra ez releváns, de NSW és VIC meg Tas is elfogadja a magyar jogsit 25 év felettieknek, csak elméleti vizsgát kell tenni.

Bővebb infok természetesen Bertók Zoli honlapján: bertok.com

Ez rám nézve nagyon jó hír, mert így nem kell a 600 dolláros kört megfutnom ezért a fontos kis kártyácskáért :))

Most örülök.

2013. február 21., csütörtök

fogorvosos

Ezt a bejegyzést hetekkel ezelőtt is megírhattam volna...
ha nem tartott volna hetekig a procedúra :), márpedig nem akartam félinformációkat írni.

Murphy vagy nem, az én első orvosos találkám Ausztráliában a fogorvosok csapata felé vitt. Ez azért súrolja Murphy esetét, mert ha valaki, hát én úgy huszonvalahány éves koromog rettegtem a fogorvosoktól. Minden bajom volt, ha menni kellett. Két fő okra tudom ezt visszavezetni:
- egyrészt nincsenek túl jó adottságaim e téren, ha ellenőrzésre kellett menni, többé-kevésbé találtak is valami munkát a számban,
- másrészt az utolsó magyarországi fogdokimig szinte kizárólag durva, nemtörődöm, vagy bunkó fogorvosokkal találkoztam. Egyik emlékezetes esetem főiskolás koromban volt, amikoris fájt a fogam, és elmentem a helyi sztk-ba. Akkor a magánpraxisokat nemigen tudtam volna megfizetni ösztöndíjból. No, ott a szívélyes fogadtatáshoz személyi igazolvány ellenőriztek, és látva, h a lakóhelyem A én meg ugye B helyen voltam épp hallgató, megkérdezték, h "akkor maga mit keres itt?". Ez nagyon nehéz feladvány lehetett, ritkán megy az ember másért a fogorvoshoz, minthogy a foga fáj, vagy ellenőriztetni szeretné, stb. Én az első esetről számoltam be, hát, ha fáj, akkor ki kell húzni, és a "kedves" antrét egy gyors foghúzás követte, mindenfajta más megmentésre irányuló beavatkozás helyett...Persze az már nem tejfog volt :(

Aztán valami csoda folytán kerültünk doktor Tamás (csak így emlegetjük mai napig) rendelőjébe, aki gyökerestül (stílusosan, hahaha), változtatta meg a fogászattal kapcsolatos addigi tapasztalataimat. Fogorvos és szájsebész is egyben, valamint kifejezetten esztétikai fogászatra specializálódott, vagyis hatalmas hangsúly van azon, h mentsük, ami menthető, és mindig legyen nagyon szép az eredmény. Vérprofi, és nem pusztán a munkájában, hanem ÜGYFÉLKEZELÉSBEN is. Felismerte, h a betegei az ügyfelei, belőlük él, és ezért mindenkit ennek megfelelően is kezel. Ultramodern rendelő, minden egy helyen, gyors, peciz, fájdalommentes. Lerombolta a gátlásaimat, és rendberakta a fogaimat, így lettem többek között két implantátum boldog tulajdonosa (az egyik a fenti eset miatt kellett). Nem is zengem tovább az ódákat, ha valakinek igazán jó fogorvos kellene Pesten, írjon, és megadom az elérhetőségét. Ja, vagy ha Angliában kellene ő, akkor is, mert Luthonban is van praxisa...

Na, de vissza a helyi dolgokhoz.

Január elején valamikor egyik este furcsa érdes érzés volt az egyik hátsó őrlőm felületén, de inkább oldalt. Nem fájt, és nem látszott semmi, de éreztem, h valami nem oké vele. Nagy bátorságomnak adva tanúbizonyságot, azonnal fogorvos után néztem, h ha baj is van, kezeljék azt mielőbb. Tekintve, h nekünk csak magán eü biztosításunk van, a medicare eljárásáról nem tudok beszámolni, úh a magán oldaláról írok, h hogyan zajlott. Jelenleg a medibank magánbiztosítónál vagyunk, és már leteltek a várakozási idők, amik az új belépők esetén kis csúszást okozhatnak a szolgáltatások térítéséban.
Felcsaptuk a mediban weboldalát, h kikkel állnak szerződésben, gondoltam azok közül választok egy rendelőt. Ez csak annyiban jobb, h eleve a biztosító által térített és a teljes összeg közötti különbséget kell a helyszínen fizetni, nem kell utólag intézni az elszámolást a biztosítóval, újabb plusz kört futva.
Kinéztem egy helyet, ami nincs is messze, és több dokijuk is van, gondoltam, h ha odamegyek, hátha épp lesz annyi gap, h megnézik a fogamat. Hát nem volt, de szívélyesen adtak időpontot úgy 10 nappal későbbre. Hát, furcsa volt, de ha így tele vannak, hát legyen.
Megjelentem az adott időpontban, és doktor George meg is nézte a fogamat, majd röntgent is csinált róla, mert szabad szemmel nem volt biztosan megállapítható, h mi a baja. A röntgen aztán szépen megmutatta, h lyukas, csak még nagyon pici, és nagyon furcsa helyen, oldalról kezdett romlani. Szuper, gondoltam, akkor gyorsan elkapjuk :)
No ezzel a megállapítással, h lyukas a fogam a doktor utamra is engedett, kérjek időpontot a recepción a tömésre, ill a többi fogam általános átnézésére (!) valamint alkalomadtán egy általános tisztítás is időszerű lehet. Szívesen vettem volna, ha be is tömi, de nem lehetett sajna :(
Recepción fizetés + időpont kérés.
árak:
-examination 38 Au$ (ez a szemmel ránézés arra az egy fogra)
- X-Ray       36 Au$
                    74 Au$ amiből 51.80-at állt a biztosító, így 22.20-at kellett a helyszínen fizetnem.

Kaptam is időpontot a kezelésre, feb 4-ére, az megint vagy 2 héttel arrébb volt.
Itt úgy működik, h adnak egy kártyát, amin rajta van az orvos neve, és a következő időpontod, amikor menned kell.
Január 21-én hívnak, h akkor tudok e menni a kezelésre...mi van? Kiderült, h ők befoglaltak jan 21-re ÉS feb 4-re is, csak a kártyára kizárólag a második időpontot írta fel a recepciós :(  very sorry és hasonlók, sebaj, akkor majd legközelebb. A feb 4-ét sajnos miattam kellett mozgatni, így lett belőle a tegnapi nap, amikor végre be is tömték a fogamat :D
A kezelés gyors volt és fájdalommentes, mi mást kívánhat a páciens? :D
A doktornéni utcai ruhában volt :/ , nemtom' ez nekem furcsa volt, szerencsére kesztyű és maszk volt azért rajta. Azonnal érzéstelenítőt szúrt, ahogy leültem, jól csinálta, akkor sem fájt, és utólag sem. A tömést elég gyorsan megcsinálta, remélem, h rendben lesz, de az biztos, h ha hazamegyünk, akkor doktor Tamással is megnézetem.
Ez alkalommal így alakultak az árak:
- filling (tömés): 140 Au$
Ebből 98-at térít a medibank, 42-t fizettem.

Ergo 64.20Au$ volt összesen a tömésem ára, ami persze nem teljesen igaz, mert már többezer dollárt fizettünk a biztosítónak eddig is a heti apanázst összeadva... :(

Kaptam egy papírkát, amin további két találka javasolt:
1. azért, h átnézzék a többi fogamat is, ez vicces, h másodszor jöttem el úgy, h a doki a többi fogra rá sem néz, azért külön kell menni
2 és az általános tisztítás a másik javallott aktus

A recepción kértem, h hadd legyen már ez a két dolog összevonva egy alkalommal, mert nem jönnék 2x, ha nem muszáj. Lehetett szerencsére, azonban 2 emberes lesz a dolog. Aki most betömte, ő fogja megnézni, de egy másik fogja tisztítani :))) egy hónap múlva...

Talán kicsit bő lére eresztettem, de hátha így teljes képet kaptok a fogorvosi esetről. Lehet, h másol más, bár akivel beszéltem erről, csak megerősítették, h ugyanígy megy.

2013. február 20., szerda

újabb irodai élmények

A mai bejegyzésemben lehet, h több olyan információ lesz, ami kritikának tűnik majd. Igyekszem nem így megközelíteni, de ha be akarunk mutatni valami helyi sajátosságot, többnyire az otthon megszokotthoz hasonlítva tudjuk pozícionálni, aztán ahhoz mérten lőjük körbe.
Ga már jónéhányszor írt a munkában tapasztalt "sajátosságokról", én is kiegészítem most néhány megállapítással.
A kiindulási ponthoz fontos tisztázni, h kis cégről beszélünk tizeniksz munkatárssal, nem ezres nagyságrendűvel, mint a Telenoriánál volt (van?).
Itt:
- irgalmatlanul sok papírt használnak. Bár az ausztrálok általánosságban környezetvédők - ahogy látom-,  ez az iroda papírfogyasztásában nemigen látszik.
- A papírfogyasztás egyik oka az is, hogy nem elektronikus alapon tárolnak infokat, illetve ha mégis, az megvan papíron is, biztos, ami biztos.
Mondom én, aki gyakorlatilag paperless (papírmentes) irodából jött. Nálunk nagyon rámentek az elektronikus irányra, bár tudom, h az sem általános mindenhol otthon sem, de én csak a saját tapasztalataimból tudok kiindulni.
- Az iroda egy sima lakóház volt valamikor, aminek a helységei vannak irodává alakítva. Ezzel nincs is semmi gond. A rendezettségével már inkább, de úgy látszott senkit sem zavar a kissé kaotikus papír/doboz és egyébhalmok léte. A rendszeretet hiányáról már hallottunk ezt azt korábban is, ezt itt is tapasztalom. na nem gyomorforgató, csak az a fajta, hogy úgy kedvem volna kicsit rendet rakni...
- A konyha megvan rendesen, ahogy korábban lakófunkcióban is lehetett, ennek ellenére mindeniki a helyén eszik a gépe előtt. Többnyire ugye szendvicset, mert itt az a szokás, de a bangladesi fiúka délelőtt10-kor a rizses egytálételét is ott majszolta el. (az időpontot csak azért írtam, mert nem tudtam eldönteni, h ez késői reggeli, vagy korai ebéd lehet ? :DD ).
- a hűtő az neuralgikus pontja a konyhának, egyszer belenéztem, mert tejet kerestem a kávémba. Jujjjjjj volt az élmény. Nem lett a barátom a belseje :)
- sokkal-sokkal lazábban kezelik a munkát, mint mi. Minden szempontból.
Én egy feladattudatos, eredményorientált munkamániás voltam. Bence születése előtt nyugalommal konstatáltam, h nemn izgat már a munka, simán kiszálltam, és 6-12 hónap múlva sem akartam visszamenni (pedig féltem korábban, h addigra majd elegem lesz, de nem lett). Aztán most ilyen időtávlatból csöppentem vissza egy kicsire, olyan ez kb, mintha az utcán sétálnék, és csak az nyitott ajtón át érezném a kávézóból kiáramló finom aromákat, ami már elég ahhoz, h összefusson a nyál a számban, és beinduljanak a kávéhoz fűzött reflexek. Kicsit így érzem most magam. Megéreztem az iroda szagát, és beindultak a reflexek, pakolnék, rendszereznék, strukturálnék, csináljuk, na :D
Na de nem eszik ilyen forrón a kását.
Mindezt azért írom le, mert a kifelé tartók felé nagyon fontos üzenet mindig az itt élőktől - mi is hálásak vagyunk/voltunk érte, hogy ilyenről is beszéltek nekünk -, szóval fontos lelkileg felkészülni a visszalépés lehetőségére. Kvázi tényére.
A legfontosabb cél mindig az, hogy munkát találjunk. Az pedig, ha sikerül - az esetek nagyon nagy százalékában - nem azonos szintű lesz, mint amit magunk mögött hagytunk. Ezzel a gondolattal meg kell barátkozni. Ha még hasonló szintű is a pozíció, a folyamataik, a vállalati kultúra, az ún "work ethic" annyira más, hogy szerintem hasonló feladatokkal is "alább soroljuk" magunkat. Erre nyilván teljes mértékben nem lehet felkészülni, de a gondolattal barátkozni kell, vagy feltenni a kérdést, hogy képes vagyok e arra, hogy az otthon elért pozíciómat lecseréljem egy sokkal alacsonyabbra?
Az én lelkivilágomat egy picit megdolgozta a hétfői irodai napom. Nem a fent leírtak, azok csak olyan érdekességek, csak cukorszórás a fagyin :)
A minap jött vissza gyesről az egyik kollegina a céghez. A visszatérése azonban sajátos, mert ott van vele az irodában a 6 hónapos kislánya is. Minden nap, egész nap.
A visszatértével ő delegált is nekem némi munkát, egyből maradhattam egész napra is. Persze ez önmagában jó, de megmondom őszintén, h egy picit furcsa volt látni, hogy ő jár-kel a gyerekkel, eteti, tisztába teszi, gagyarászik, próbálja lefoglalni, amiíg nem alszik a gyerek, és fizut is kap ezért. Nem rossz. Néhány pillanatra borússá tette a gondolataimat a helyzet, de igyekszem a pozitív oldalát nézni, amennyire tudom. Szóval ilyen is van. Beszélgettünk kicsit, azt mondta, h túl kicsi még a gyerek, h childcare-be adja, még fél évig szeretne együtt lenni vele... hát, megértem, én még a 2 éves gyerekemet is nehezen engedtem el lekileg arra a 2 napra, de fél évet így dolgzna majd? Ki tudja. Napi 2-3 órát végülis alszik az a baba, akkor simán tud dolgozni is anyuka :DDD



2013. február 16., szombat

munkatapasztalat

Amikor childcare-t kezdtünk el keresni tavaly év végén Beninek, annak két fő oka volt:
1. szocializálódjon a gyerek
2. felszabaduljon heti 2 napom, amikor beletanulhatok az ozzi munkastílusba én is, és ha majd a munkaerőpiacra lépek újra, akkor legyen egy kis helyi támogatás mögöttem

Ahol Laca dolgozik, a cég egyik profilja abszolút a múltamba vágó, ugyanis az egyik mobilszolgáltató dealerei, elsősorban kis és középvállalkozásokra fókuszálva értékesítenek komplex telcos megoldásokat. Fix és mobil vonalon is. Az irodában folyik az összes háttérmunka ehhez, hogy a szolgáltatások működjenek, a szerződések rendben legyenek, és ha valami nem ok, akkor azon dolgoznak, hogy rendben legyen.
Ugye valamikor decemberben ajánlotta fel ezt a lehetőséget a cégvezető, h mehetek hozzájuk "dolgozni", vagyis belekukkantani a helyi mit-hogyan-ki-mikorba,  Utána szerveztük a childcare-t, aztán amikor az már biztossá vált egész napra, akkor kezdtük el felvenni  a fonalat munka témában újra.
Hétfőn és szerdán tudok menni, a kontaktom, akivel "dolgozom", kapásból azt javasolta, hogy fél napot legyek csak bent, mert nincs annyi munka, h egész napra jusson... Aztán hol ezért, hol azért sztornóztuk a találkát, míg végül e héten hétfőn voltam először.
Érdekes élmény volt, ha röviden akarom összefoglalni.
Miért mondom ezt? Egyrészt azért, mert 2010. július 31. volt az utolsó munkanapom, akkor is az utolsó 2 hetet már home office-ban csináltam, mert a nagy pocakommal már nagyon kényelmetlen volt napi 2x Pestszentlőrinc-Törökbálint turné. Szóval önmagában ez is egy elég nagy szünet volt, de azt hamar éreztem, hogy önmagában ez a fajta rés kb két hét alatt feledhető volna otthoni viszonylatban. Az azonban, hogy kimaradt 2 és fél év, és egy adelaide-i irodában angol nyelven szívhattam magamba újra először a dealerek aktivitásaival kapcsolatos tudásmorzsákat, nos az eléggé futurisztikussá tette az élményt.
Nem tudom, h más hogy van ezzel, de én folyamatosan két véglet között vagyok itt az angollal.Vagy  értek (majdnem) mindent, vagy (majdnem) semmit. Ez elég hektikussá teszi a viszonyomat a nyelvhez, és önmagamhoz :(
No mindegy is.
Ott voltam, néztem, hallgattam, kérdeztem. A munka nem egy rocket science, na de nem is arra vágyom. Valami hasonlóval szívesen ellötyögnék én is egy darabig. Nem szakadnak bele a napi munkaórákba, ez elég nyilvánvalóan látszott hamar. Ehhez képest minden, de minden ilyen jellegű munkáról szóló álláshirdetésben olyan kemény feltételrendszert szabnak, és olyan körülményeket írnak, hogy ahhoz képest a poroszos rabszolgahajcsáros-multi múltunk csak sétagaloppnak tűnhet. Muhaha. Ha itt ez a hajtás, akkor hajtok én szívesen :))

A bejárogatásaim lényege, hogy majd beírhatom az önéletrajzomba őket referenciának, és onnantól valszeg az a sor lesz a legértékesebb a cv-mben, diplomák és tapasztalatok csak utána... ez van, itt más a mérce.
Adnak valamiféle igazolást is majd mindarról, amit véghezviszek.
Kis bemelegítésnek nagyszerű, angolozáshoz kiváló, úgyhogy szavam sincs. Ráadásul így még kicsi idő marad is délután bármire, mielőtt menni kell Benciért, úgyhogy mostanában még egy torna is belefér.

A work experience, vagyis munkatapasztalat szerzése persze önkéntes jellegű, vagyis juttatás nem jár érte, de egy befektetés, ami idővel majd megtérül. És, h ne érezzem úgy, h hétfőn 4 órát ingeyn dolgoztam, a kocsihoz sétálás közben találtam a földön 50 dollárt. Nagyon furcsa élmény volt, elsőre el sem jutott az agyamig, h az egy pénz, amikor megláttam. Aztán felismertem, de nem mertem érte nyúlni (hajolni). Alaposan körbenéztem, és mivel -mint általában- most is "rengeteg" ember sétált ott (vagyis senki), hát felvettem, és sietve távoztam :))


2013. február 15., péntek

St Kilda és a többi(ek)

Múlt szombaton ellátogattunk egy kalandparkba. Jó messze van tőlünk, a város túlsó felén fent az északi részen, de mivel olyan mítoszok lengték körül, gondoltam, nézzük meg. A weekendnotes alapján tűnt nagyon tuti helynek. Hááát, őszinte leszek, nem ájultunk el tőle. Önmagában a koncepciója nem rossz, ötletes, és hatalmas területen is van. Két fő bajunk volt vele, egyrészt inkább nagyobb gyerekeket céloz, másrészt olyan  érzésem volt ott, mintha valami holdbéli tájon baragolnánk. Kies puszta, a közelben szinte semmi civilizáció, és a környék is inkább volt bizarr, mint barátságos.
Alapvetően ez az északi részekre amúgy is igaz - hallomásból is ezt az infot kaptuk, és eddig 2x jártunk arra, és csak megerősíteni tudtuk mindezt. Egy nagyon erősen ipari jellegű környezetről van szó, lakói is ehhez igazodnak inkább és teljesen más képet mutat minden tekitetben ez a városrész, mint Adelaide bármelyik más része.
St Kilda -ahol a kalandpark van- egy suburb és a kalandparkon kívül másik érdekessége, hogy itt van egy mangrove trail is.
A mangrove nagyon leegyszerűsítve olyan természeti adottságú hely, ahol őshonos növények vannak mocsaras környezetben. Floridában is vannak hasonlók,  Horatio és csapata is látható volt ilyesmik környékén a CSI Miamiban :))
A mocsár érdekes volt, jó, h itt nagy krokodilokra nem kellett számítanunk, és hála az égnek, h csak egy macsekkal találkoztunk (ki mással lehetett volna, épp nekünk? :)).


Őkelme a sétányon napozott

Gondolom vadászatra érkezett  amocsárba, csak rápihent előtte :)

Ilyenen lehetett sétálni

Önmagában nagyon érdekes volt, de a korlát hiánya miatt Bencével nem jártuk végig az egészet




A képek egyvalamit nem adnak biztosan vissza, az pedig az a szag, amit érezni lehett. Sajátos "aromaája" volt a helynek, maradjunk ennyiben. Nem durva azért, elijeszteni nem szeretnék senkit, de van egy alap szaga, az biztos.

A kalandpark fotói pedig itt vannak:

Ez egy nagy körbeforgó "izé" volt :)

Ez egy kétkezes markoló volt, egyikkel emelni lehetett,
a másikkal meg markolni. Baromi nehéz volt, úh ez  sem kisgyerekeknek szánták, pedig az ötlet jó volt.

Azért Beni is próbálkozott :)


Ez egy baromi nagy csúszda volt, faszerkezet, fém csúszófelülettel,
úh mindenféle kartonpapírokon meg boardokon csúsztak le a bátrabbak...


Út a csúszda tetejére



A domb tetején egy vár, ami le volt zárva :(



Ezt mindhárman nagyon élveztük :)

mondtam :)




Ez egy kalózhajó volt, az ötlet szintén nagyon jó, de sok  mindent már nem lehetett csinálni rajta.



A parkkal az volt a legnagyobb gond, hogy le kellett zárni néhány részét, gyújtogatások miatt. :(( Sajnos északon a vandalizmus is gyakoribb, vagy durvább formáit lehet hallani a hírekben. Ott azért túlmutat a falfirkákon. Szomorú, de része a valóságnak itt is.
Ez a vidék nem nőtt közel a szívemhez, ettől függetlenül minden más része gyönyörű a városnak, és a mi környékünk biztonságos mivolta kapcsán még nem bizonytalanodtam el sosem. Maradt már nyitva a bejárati ajtó, vagy a kocsi a ház előtt. A játszón sem kell szorongatnom a táskámat a hónom alatt, h benne maradjanak az értékeim. Ez pedig nagyon jó :)

2013. február 13., szerda

ezek bizony szőröznek

Egy - számunkra igazán nagyon furcsa - jelenségről még nem is írtam eddig, pedig mindig fennakad rajta a szemem, és hol csodálkozva, hol értetlenül állunk, hol meg csak jót nevetünk rajta.
Előre bocsátom, h nyitott vagyok a magyarázatokra, nyugodtan világosítsatok fel, ha tudjátok a megoldást.

Utazzunk vissza időben mondjuk valahová a gyerekkoromba.  A műszőrme fénykorába egészen, amikor a részletre vásárolt ülőgarnitúra élettartamának növelése céljából színgazdag választékban lehetett méterre  kapni a műszőrmét, hogy aztán azt ügyes kezű varrónők a bútorokra szabják - varrják. Nekünk is volt, nem röhög :) része volt az akkori dizájnnak.

Emellett tombolt a másik szőrvonal, aminek alapja már nem a mű, hanem igazi volt, és javarészt az autók ékeként szolgált kulcstartóként, vagy a kormányra húzva. Szőőőőőrkormááány. Megvan?

Nos, most időben visszaugorhatunk a jelenbe, csak térben kell ide mozdulni down under, és ezek a csodák köszönnek ránk a mindennapokban, itt és most.
Au-ban élő bloggertársaimmal már írtunk a divat visszadátumozottságáról is jónéhányszor, csak nyomatékosítani tudom, h igen, abban is a 80-as évek tombol. Ennek egy nagy előnye van: simán végig tudok sétálni úgy az egész Westfield Marion-on, hogy egyetlen kirakat sem bír elcsábítani, legfeljebb elcsodálkozom, h "ezt mégis ki a franc veszi meg? és ennyiért meg végképp? ". Nálam még mindig a charity shopok a menők, ahol ha rátalálok egy-egy kedvelt angol márkámra (New look, Next, Asos), akkor boldog vagyok, ha nem, hát jobbára nem vásárolok ruhát. Majd Magyarországon :)

Na de vissza a barikhoz, és az ő bőrükhöz/szőrükhöz.
Mediterrán éghajlat ide vagy oda, tomboló ausztrál nyár smafu, kérem szépen, itt az autók nagyon nagy százalékában SZŐRHUZAT van az üléseken. És sokszor szőrkormány is társul mellé.
Beszarás, mondhatnám...




És hogy mindezt ne csak az autóban ülő felnőttek "élvezzék", jár a legkisebbeknek is a luxus, merthogy nagyon sok babakocsi is ezzel van bélelve. Hangsúlyozom, most, nyáron. Lehet, h én vagyok tudatlan, és ennek a bariszőrnek van valami jótékony hűtő hatása, vagy úgy hűtenek a légkondival a kocsiban, h már bundán kell csücsülni, nem tudom...
Amikor az autókat nézegettük, volt olyan Honda, amelyiknél extraként írták a gyári szőrülést, az autóéval harmonizáló színben, szóval a piaca ilyen erős, h a gyártók még külön gyúrnak erre. Pedig csak 20 milliós ország, mégis.






2013. február 11., hétfő

Tapout XT


- azoknak, akik elhatározták, hogy januártól csinálják, de máris kifulladt a projekt
- azoknak, akik, elhatározták, hogy januártól csinálják, de még el sem kezdték,
- azoknak, akik szerint túl messze van,
- azoknak, akik szerint túl drága,
- azoknak, akik szerint túl puccos az edzőterem,
- azoknak, akik szerint nem is az ő világuk idegenek közt izzadni,
- azoknak, akik szerint 60 napnál több azért a bikiniszezon,
- azoknak, akik utálnak csak futni,
- és azoknak, akik már beruháztak pár kondigépbe, amik most csak porosodnak valahol.

Hölgyeim és uraim, rossz hírem van mindazoknak, akik szerették kifogások mögé bújtatni a rendszeres mozgásuk hiányát. Pénzre, időre, időjárásra, munkára, gyerekre hivatkozva, és megannyi másra. nem beolvasok nektek, csak tükröt tartok magunknak, hisz, jómagam is itt lapulok a sorok között.

További kifogásoknak helye nincs, lehet nekigyürkőzni.

Itt van ez a program, amihez tulajdonképpen semmi sem kell, csak akaraterő, és sok víz :))
Ha van napi 45 perc, az a legjobb, ha ritkábban, hát az se baj.

Az égi csatornákon könnyedén hozzá lehet jutni, pont annyi idő kell hozzá, mintha egy filmet töltenél le....
Mindenkit megnyugtatok, ezek állatok, mégis élvezetes az a 45 perc, már amikor végig bírod csinálni :)
Én feleztem, és úgy növelem az adagokat, és mostmár nem akarok belehalni, de hozzátartozik, hogy az edzettségi szintem alig volt kimutatható...
Itt van egy kis ízelítő: TapouT XT Workouts

Igen, MMA-sok edzenek így, úgyhogy nem szar, és nem tingli-tangli, de ha már rászánja magát valaki, hát csináljuk hatékonyan. Nekem egyelőre bejött, és még a ház ura is kitartóan nyomja, úh hajrá, hajrá ti is! Hátha valaki épp ebben találja meg a saját sportját.


2013. február 8., péntek

"kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét"

Néha elkapnak az érzelmek, és csak állok, nézek magamba, és érzem minden porcikámban azt, h vagyok.
A hétköznapjaink mostmár elég ütemesek, hétfő-szerda egész napos childcare, csüt plusz még egy fél nap, úh tulajdonképpen a kedd mellett a péntek az a relaxálós Benivel kettesben levős, amikor igazán ráérősek vagyunk. Reggel sokáig lehet pizsiben maradni (ez a gyermeknek értékes plusz valamiért :)), főleg ha a Peppás pizsiben lehet, ami igazi "nagyfiús" külön alsó és felső résszel). Szóval hosszas ágyban lustálkodás, ami alatt néhány verseskötetet kivégzünk, és hol együtt skandáljuk, hol meg énekeljük a Sehallselát Dömötört amíg kedvünk tartja.
Aztán reggeli után gondoltam egyet, és bedobtam pár kimozdulós opciót a csemetének, és Ő a "hajós" játszóteret választotta. Ez az egyik kedvencünk, a tengerparton van, és ggyönyörű a környezete is, nem csak a játszó, írtam is már róla biztosan.
Szóval fel is kerekedtünk.. Kivételesen gyönyörű idő van ma, az a fajta balzsamosan simogató napsütés, amitől el lehet olvadni, olyan finom. Szél még a parton sem volt semmi, csak a csodás 26 fok körüli hőmérséklet. A másik nagyon jó dolog az volt, hogy péntek délelőtt lévén, az iskolás korosztály nem képviseltette magát, így a picik és Beni korosztálya volt jelen, vagyis minden játékot anélkül lehetett használni /élvezni, h ne kelljen figyelni mikor ugrik rá a kicsikre egy nagyobb gyerkőc.
Így aztán tényleg nagy élvezet volt minden perc, igazán jól szórakoztunk mindketten.

A park széle egy nagyobbacska emelkedő, ami szintén gyönyörű pázsittal van borítva, és ma Beni ezt jól kihasználta arra, hogy hemperegjen végig-végig a domboldalon, ha már a többeiektől ezt látta. :D
A másik nagyon jó játék az volt, h egy kisfiú állt a domb tetején, és gurította le a labdáját, de láthatóan lusta volt utána futni. Nos Bence ebben nagyon jó, h ha valahol labda száll Ő bizony fut utána, és viszi vissza, mint egy kiskutya. Így aztán a két törpe -mint zsák és a foltja - hosszasan játszották ezt. Beni ki is tikkadt rendesen, de olyan jó volt látni az arcán a felszabadult játék okozta örömöt.

"kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét"




nekem is kedvem támadt, legközelebb beszállok :D




apa-tekintet , szeretem, de szeretem





lányokkal is hempergett kicsit...
na igen, korán kezdik ma már :D




Amíg ez a szeánsz zajlott a két fiú között, én ültem a domb tetején, és pillanatokig úgy éreztem, h lebegek fölötte. Megkapó volt a látvány, a szikrázóan kék ég, a finom sós illat a levegőben, és a makulátlan környezet. Tökéletes pillanat volt arra, hogy megint azt érezzem, h semmi, de semmi nem fontosabb ettől az életben, minthogy itt élhetünk ezen a helyen.
Ebben az országban, ebben a városban.
Hihetetlenül szép és nyugodt, és adja mindazt, amit egy szülő a gyerekének kívánhat.
Amikor a törpe kicsit megpihent, és az ölembe kucorodott, úgy néztük együtt a tengert, hát az felejthetetlenül szép volt. Nincs ennél a boldog nyugalomnál sokkal több, és fontosabb érzés.


2013. február 6., szerda

itt a vége...

ezzel a néhány szóval kezdhetek egy olyan dolog leírásába, amin változtatni szeretnék. Ergo, neeem, nem a blognak van vége  :)

Szóval itt a vége annak a kényelmes korszaknak, amit édes akklimatizálódással tölthettem, és vártam, h az angol beszivárog az agysejtjeim közé, és néhány hónap alatt fantasztikus magasságokba emel. El vagyok határozva kérem, h ha csak tehetem, mostmár proaktívabb módszerekkel is nekiesem az angolnak. Ideákat kár kergetni, pusztán attól, h itt élek, még nem jutok szignifikánsabban magasabb szintre, hacsak nem is teszek érte valamit. Ezt deklarálhatom.
A jelenlegi életritmusunkba most nemigen fér bele egy rendszeres nyelvtanfolyam, vagy valami képzés, ami a nyelgyakorlásnak is megágyazna, így marad az önképzőkör. Ha őszintén nézek a kérdésre, számos lehetőség van karnyújtásnyira, csak akarni kell élni velük. Én két forrásht dedikáltam erre  a kérdésre (csak hogy túlzásokba se essek).
1. a még IELTS vizsga felkészüléshez használt Exam Fright Killer könyveinket, ami vizsgakörülmény nélkül is nagyon jó, ill a könyv mivolta miatt hozhatom-vihetem magammal, ha úgy adódik,
2. a másik nagyon kézenfekvő pajti erre a célra a youtube-on fellelhető irgalmatlan mennyiségű tematukus, vagy nem tematikus anyag.

Két dolog azért biztos, h történt a passzívnak vélt hónapjaim során is: a) a listeningem sokat fejlődött, ami jó, mert nálam az elég neuralgikus pont volt (van) , illetve a viszonylag nagy passzív bázis, amit az angol terén évek alatt begyűjtögettem, nagy részben vissza-visszatér aktívba. Nyilván a nyelvi környezet könyörtelenül előcsalogatja ezt, hála az égnek :)

No de akkor még mindig csak valami kiindulópont-féle kőrakáson támaszkodhatnék tovább. Ezt szeretném most átugrani, meg kicsit a saját nyomoromat is a kérdést boncolgatva, és haladni is valamilyen (előre vezető) irányba.

Azért is írok minderről, mert ez lehet tájékozódási pont mindazoknak, akik ide (vagy külföldre) készülnek, és azzal az "édes" megnyugvással könyvelik a tudásukat, hogy a vízumhoz elég, mondjuk apu a main applicant, és én, mint házitündér majd elleszek, és kint megtanulom szépen a nyelvet. Ez igaz is bizonyos értelemben, de az elleszek minősége nagyon nem mindegy, és a kint megtanulom is hosszú és keserves is tud lenni, ha más elfoglaltsága is adódik valakinek, és nem 24/7 angolozik.

Szóval épp abból adódan, h apu az igazi vízumista, és az asszonyka/gyerek(ek) csak a mellékágon csorgnak be mellette, valszeg Ő lesz az is, aki munkába áll remények szerint mielőbb. No, itt jöhet/jön az otthon felírt képletbe egy-két változó. Itt marad a kevésbé gyakorlott, jártas, beszélő, vagy gyengébb angollal anyu, és a legvitálisabb szituk is okozhatnak gyomorgörcsöt, arcpírt vagy több rákészülést igényelnek. Még egy bevásárlás is akár. Ha a listára felírt dolgok nevét nem tudom angolul, akkor hiába néz rám a polcról, épp a két kék szemem közé, nem ismerjük fel egymást. Így megkérdezni sem fogok a hollétéről senkit, hisz nem tudom mit keresek, és itt jöhet újabb adag előre vetített frusztráció, a 'meg amúgy sem értem meg, h mit mondanak'. Szerencsére én ezeken átléptem még otthon.
Ha van gyerek, hát ő külön forrása mindenféle pikáns (és nem ABBAN az értelemben, Judit :)) szituációnak. Találjunk ovit, ott beszélgessünk az óvónénivel/igazgatóval/ más szülőkkel netán. Tudjunk kérdezni mindarról, ami ott zajlik, és értsük meg, ha mondanak valamit a gyerekről, kérnek, javasolnak.
Ezt is megugrottam szerencsére, de azért írok róla, mert eszembe jutott, h mi lett volna, ha sokkal gyengébb az angolom, akkor mit csinálok, hogy oldom meg?
Szóval mindez csak olyan jótanács féle, hogy bár nincs az a fajta nyelvi nyomás, amit egy munkahely kínálna nap-mint nap, de van azért kihívás bőven így is.

Tanulni, tanulni, tanulni, ahogy  Lenin bácsi is szólt a kérdésről :) otthon is, itt is, mindenhol, nincs megállás, ez a rossz hírem van :)

2013. február 4., hétfő

szociográf pillanatok

A múlt héten volt szerencsém mintegy szűk két órát ücsörögni a Centerlink ügyfélszolgálatán. Az oka mindegy is, nem volt nagyon fontos, csak gondoltam beugrok, és megkérdezem. Olykor tudatosan hajtom fel azokat a lehetőségeket, ahol interakcióba kell lépnem emberekkel, ismeretlen vagy ismerős helyzetekben, h találkozzam minél több szituációval, teszteljem a helytállásomat.
Nos, egy ilyentől vezérelve jutottam a Centerlinkhez. Én naiv bevásárlás után tettem mindezt, hisz ott volt közel, hát odakanyarodtam. Ez pusztán azért említésre méltó, mert a vásárolt cuccok szépen pihentek az autóban, és a várakozás vége felé -sok más motiváció mellett - ezek miatt is vetettem véget a kétórás tanulmányútnak.
Szóval megérkezés, az ajtóban kissé kígyózó emberállomány. Nem jó jel, na, de nem Magyarországon vagyonk, ez még semmit sem jelent, h sokan vannak. A "sorszám húzása" úgy történt, hogy hatalmas kopasz bácsi állt a bejárat közelében egy ipad-del a kezében. A soron következő delikvens odalépett hozzá, elmondta, h mit akar, és ő pedig odairányította az érdeklődőt, ahová kellett, mindeközben szorgalmasan pötyögve az ipad-en. Pörgött is a dolog. A mérete csak azért bírt jelentőséggel, mert amikor én kerültem sorra, kábé derékszögbe kellett hajolnia, h szemkontaktusba kerüljünk nagyjából :)) Elmondtam, h mit akarok, oké, no worries, pötyögés, majd foglaljak helyet ott. Az "ott" az egy fotelekből álló szekció volt, ahol már vártak páran, hát lehuppantam én is egybe. Igazi sorszámosztás nem volt. Az ügyintézők úgy hívták az ügyfeleiket, ahogy írom, szó szerint hívták. Asztaltól felálltak, középre sétáltak, ahol mi is és egyéb sorokban másra váró emberek voltak, és bemondták az ügyfél nevét a nagy közösbe, aki ha meghallotta, és azonosította magát, akkor az ügyintézővel visszasétálhatott a helyére.
A történet szempontjából érdekes lehet, hogy 11. 30 körül érkeztem, és aznap még nemigen ettem (tudom, marhaság így indulni útnak). A vizes flaskámat a kocsiban hagytam, hisz 'csak beugrok a Centerlinkbe', minek vigyem. Szóval leültem, és eleinte nézelődtem. Hihetetlenül gazdag forrásanyag volt jelen szociográfiai esettanulmányokhoz. A Centerlink azért nem a Westfield Marion Plaza, értem ezalatt, h mindenféle arcok voltak azért...Sebaj, mint korábban a budapesti metrón is arra használtam az időt, h diszkréten stíröljem az embereket, viselkedésüket, és megpróbáljam kitalálni, h ki -mi lehet, hová mhet, stb. Néha még beszélgetésekbe is belehallgattam, tudom, nem szép, ez van. A metró lehangoló volta, amit az azon utazók csak fokozni tudtak legtöbbször, erre inspirált.
Ugyanez az érzés kapott el ott ültömben is. Nézelődtem, tanulmányoztam. Aztán a gyomrom korgása és a fokozódó fejfájásom arra engedett következtetni, h jó sok idő eltelhetett már. Talált. Úgy egy órája vártam. Addig azért reménykedve minden közeledő ügyintéző esetén, h az én nevemet trillázza majd. Két dolog történt ehelyett. Az emberek szép számmal gyarapodtak a mi kis fotelszekciónkban, és adolgozói szakaszból meg úgy elszivárogni látszottak. Nem kezelem tényként, de gyanússá vált, h ebédidő okán bizony alábbhagyott a szolgáltatás színvonala. Még kitartottam, és beálltam a várakozók aktivitása által állított sorba, elővettem én is a mobilomat, h teljen az idő, addigra már kinézelődtem magam. Na, és ha várakozók és mobiljaik...
Ügyfél megjön, leül,
A eset), ha férfi: már félig rogyasztott térddel emeli is ki a mobilját a zsebéből, és leül. Kétféle módon teszi ezt:
1. terpeszben ül, térde behajlítva, azon könyököl, és előre dőlve két kézzel nyomkodja a kijelzőt, fel sem néz.
2. Lába kinyújtva előre, hátradőlve ül a delikvens, és űgy tartja maga előtt a mobilt (ez a másodlagos póz) :)
B eset) ha nő: akkor általában van táskája, amit szinte kivétel nélkül azonnal a földre dob, és utána úgy turkál benne (akkor sem veszi az ölébe). Ezt a földre dobós megoldást egyébként nem csak itt láttam, éttermekben is. Érdekesek, ez nekem abszolút no way :)
Persze táska ledobás után a nők is mobiloznak, csak más pózokban, többnyire keresztbe tett lábakkal.
És ha már lábak.
Itt a cipőkultúra nem oly' nagyon kiforrott, erről már sokan írtunk, sokféle módon. Arról is esett szó, h a flip-flop, thongvagy a Havaianas az abszolút alfája a lábbeliknek. (jómagam is asszimilálódni látszom, mert már büszke tulajdonosa vagyok egy Havaianas papucsnak ).
Szóval ez a mindenhez, minden időben és időjárásban megoldás. Számomra azért továbbra is van helye más lábbeliknek is a repertoárban :) A másik nagy kedvencük a futócipők indokolatlan használata. Itt valahogy a futó/vagy edzőcipők sokkal hivalkodóbbak, színesek, harsányak, és két három karakteres színt is simán kombinálnak rajtuk. Sporthoz miért ne? Na de ezeket gyakran látom "normál hacukákhoz" is párosítva. Farmer, blúz vagy ing, és alul ez, vagy egy ilyen. Na nem azért, mert annyit sétálnának, és indokolt volna :) Persze nincs ezzel semmi baj, csak furcsa, és nemritkán vicces, de ez itt simán belefér.
Szeretnek szipogni is, na nem olyan nagyon, mint a skandinávok, vagy az ázsiaiak, de azért belefér.
Ha ásítanak, nem teszik a kezüket a szájuk elé.

Ilyen, és hasonló nagyon értékes megfigyelésekre nyílt módom ücsörgés közben. :)
Az idő meg csak repült, és fél kettőkor a kínhalál elől hazamenekültem. Sose tudom meg, h mikor kerültem volna sorra... :D
Addigra már kínzó fejfájásom volt, szomjas voltam, éhes, és rémülten gondoltam a felvágottakra, amik az autóban pihentek a vásárlás óta...

Centerlink - egyszer talán még betérek majd, de az nem most lesz :))


a projekt

Vannak dolgok, amikrol nem beszelunk csak utolag. Babonabol, vagy mert meg bizonytalan es valtozhat, vagy mert folyamataban tul complex, es...