2013. január 31., csütörtök

becsengettek

Ha január vége, akkor a nyári szünetnek is vége (többek között SA-ban, és még néhány államban, de nem mindenhol. WA-ban egy héttel később kezdenek).
Karácsony előtt kezdődött a nyáriszünet, és most ért véget. 6 hét. Sok vagy kevés? Minden nézőpont kérdése. Rövidebb, mint a magyarországi, de cserébe itt minden term végén van azért egy kéthetes pihenő (vagyis 10 hetenként egy hosszabb tavaszi/téli/őszi szünet).

Az a vicces, hogy a sulikezdést az időjárás is megtámogatta, épp nem dübörög a nyár, de panaszra azért nincs okunk, csak a 30+ -ok maradoztak el, és ma mondjuk szakad az eső, de tudom, kussoljak, és gondoljak az európai télre :))

Az iskolakezdés nálunk még nagyon nagy változásokat nem okozott, csak két kisebb közvetett hatása van:
1. Szemben van velünk egy suli, így f9 és 3 óra magasságában nagyobb a parkolási hajlandóság az erre járó autósokban.
2. Másrészt a Darlington kindy is újra kinyitotta kapuit, és ma már vittem Bencét oda is. Ez ugye a szűk 3 órás occassional care, ahol az egész intézményesített szocializálódást kezdük. Annyi különbséggel tértünk vissza, h án már nem maradok ott, még a háttérbe vonulva sem, mert nem akartam a gyereket teljesen összezavarni, hogy az egyik helyen ott van anya, aztán a másikon nincs. Így felállítottuk azt az egyenletet a kis buksijában, hogy ha kindy van, akkor anya dolgozik, és viszi Benit, meg majd érte megy. Így most f12-ig pont van annyi időm, h pl ma ebédet főzzek, vagy takarítsak, és ha hazahozom a csemetét, akkor tudunk együtt szórakozni.

Az iskolákról még annyit, hogy Laca volt az nemrégiben az egyik helyen munka kapcsán, valami telkós dolgot csináltak, és ámulva mesélte itthon a látottakat. Fullos számítógépek garmada, kémia-labor jellegű tanterem, ahol nem csak a tanárnak van eszköze a kísérletezésekhez, hanem minden gyereknek is. Továbbra is ugye külső szemlélői vagyunk a dolognak, és ilyen módon szerzünk tapasztalatokat, meg persze a szülők beszámolóiból. Van még 3 évünk addig, míg közelebbről is érintettek leszünk, de továbbra is pozitív, amit ennek kapcsán "tapasztalunk". :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...