2012. december 18., kedd

kis ausztrál vállalati kultúra

vagy ausztrál kisvállalati kultúra, mindkettő igaz :)
Gyorsan telik az idő, több, mint egy hónapja dolgozik Laca, és továbbra is elégedett, ami a legfontosabb. :D
Múlt pénteken tartotta a cége a karácsonyi party-ját, ahová a családnak is szólt a meghívás, így mindhárman mentünk.
Namost ahogyan az élet egyéb területein sem aggatják tele a mindennapokat fölös szólamokkal és körökkel, úgy erre az eseményre is ugyanez volt igaz. A cég irodája egy átalakított családi ház, hátul parkolókkal, udvarral, és még egy kis medencével is :) Ott a medence "partján" volt a buli, merthogy semmi flancos feszengős vállalati megközelítése nem volt a dolognak, hanem egy laza garden-party jellege volt inkább. Ennek ellenére dj és hostessek (2 fiatal lányka, akiknek összesen úgy 6 méter lábuk volt, és még ezt tetézték egy-egy ultra magassarkúval, úh Bence simán átbújhatott volna a lábuk között, mint Thomas az alagúton :). A dolgozók és a fontosabb ügyfelek voltak a célközönség :)
Eleinte próbáltam a dress kódról érdeklődni, de ez az a téma, amivel az uramat nehéz lázba hozni, mert a nőknek fontosabb a megfelelő megjelenés, ugyanis egy alá-vagy túlöltözés is tud kínos lenni. No, itt nem kellett cuki szűk ruciban tipegni, ez is laza vonal volt inkább, bár egy két ügyfél oldalán csillogó baba erősen elvetette a sulykot, aligha tudott volna leülni a ruhácskájában, ha úgy hozza a sors :) (jó, mostantól pikírt gomb off).

A háttérben a másik pilótaszemüveges
pedig a  cégvezető. Nagyon laza volt ő is,
szakadt farmer, napszemüveg, felkarnyi tetkó:)

Az álló napszemüveges úr Laca közvetlen főnöke.
Nos, ki mit tippel, honnan származik? Annyit segítek, h európai ország, és eléggé nyilvánvaló a megjelenése alapján szerintem :)

Beni kényelembe vágta magát, és figyel :)







chips-öröm
(na ilyet itthon nem eszik :)
Alapvetően ázsiai ihletésű kaják voltak, nekem nagyon bejöttek. A kollégák nyitottak, kedvesek voltak, és persze Beni is kulcs volt mindenkihez egy-két jó szóra. Az egyetlen bajom a medencével volt, ugyanis Bebe mondjuk úgy 5 percenként gondolta, h mostmár csak megfürdene benne :)

A másik apropója a témának, h épp tegnap mondta Laca, hogy ugyan még csak egy hónapja van a cégnél, és vállalati hitelkártyával jár vásárolni (na persze nem magunknak), amit kell. Nincsenek workflow-k erre 16 szintű engedélyeztetési folyamattal, meg jóváhagyó jóváhagyásával. Jó, tudom, ez nem egy ezer fős multi, de akkor is más a bizalmi szint, ez nyilvánvaló.

Harmadrészt úgy néz ki, h talán nekem is lesz közelebbi kötődésem is a céghez...
Az én itteni szakmai jövőm nagy kérdőjel volt a fejemben. Hol fellelkesedtem, és azt gondoltam, h jöhet a munka, hol meg -egy-egy nagyon meghitt nap után - úgy éreztem, h még a gyerek mellett van a helyem. Aztán amikor magamba néztem mélyen, akkor valahol úgy éreztem, h a középút volna a legjobb, vagyis kicsit dolgozni, ezáltal kicsit emberek között lenni, ezáltal angolul "szenvedni", h fejlődhessek, és h kicsit érezhessem, h én is része vagyok a családi dolgokon kívül másnak is. Namost ilyen rugalmas megközelítés létezik azért au-ban, de nem könnyű leakasztani a szögről úgy, h egy jelentkezek part-time állásra a seek-en. Így Laca elküldte a CV-met a cégvezetőnek, aki azonnal válaszolt is, h most nincs üres pozíciója, DE szívesen lát a cégnél, h szerezzek itteni munkatapasztalatot, h beírhassam majd referenciának, és mindemellett 6 hónapos távlatban akár munka is lehet, mert terjeszkedni akar. Ez nekem nagyon jó lehetőség volna, mert így extra rugalmas, akkor megyek, amikor tudok, és mindazt remélem tőle, amiket írtam. Persze ez az érem másik oldalát is érinti, Benit. Ő heti 2 napra childcare-be megy terveink szerint. Ez 2 egész nap volna, amikor én mennék dolgozni. Azt látom, h a fél napos közös ovis napot imádja, és azt is, h menne többször is, mert gyakran emlegeti. Nyilván nem akarok a ló másik oldalára esni, de 2 nap plusz aktivitás minden szempontból jót fog neki tenni, arányaiban még így is velem/lünk lesz többet.
Most a napokban próbálom lezárni a hely keresését, mert ez sem olyan egyszerű, h hová menjen, de erről majd írok külön, mert ez kitesz egy posztot önállóan is.
Szóval úgy tűnik, hogy most kapok majd lehetőséget arra, hogy bizonyítsak kicsit, és arra is, h az önéletrajzomba bekerülhessen az a nagyon hiányzó au tapasztalat és helyi referencia.

A végére meg egy praktikus észrevétel, itt ugye most a karácsony és a nyári szünet is egyszerre van, így a cégek legtöbbje bezár dec utolsó és jan első hetére. Ez így mindenkinek jó, mert az ünnepeket így a legtöbb dolgozó  "munka nélkül" , pihenéssel tölti, és egyébiránt nem 2 hónap az a kevésbé produktív időszak, mint Magyarországon nyáron, amikor a szabadságok miatt az istennek sem halad semmi.

1 megjegyzés:

  1. Szia

    A childcare minosegrol,arrol, egyebb erdekessegekrol varjuk az infokat, akar privat e-mailban is.

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...